Hasznos segítség a méregtelenítésben – doTERRA Zendocrine

Az emberi szervezetben folyamatos a méreganyagok jelenléte, melyek egy részét ő maga választja ki az anyagcsere folyamatok során, még másik részét az elfogyasztott táplálékkal, a vízzel, a belélegzett levegővel, kozmetikumokkal juttatjuk be, egyénileg változó mértékben.

Ennélfogva a két legfontosabb méregtelenítő szerv, a máj és a vese közreműködésével a szervezet folyamatosan méregtelenít.

Nem árt azonban időnként besegíteni a szervezetünknek és tartani egy-egy nagytakarítást. Természetesen ez sem lehet folyamatos, de negyedévente ajánlott, kúraszerűen rásegíteni a folyamatra.

Egy ilyen kúra során gyakorlatilag a méregtelenítést végző szerveink számára nyújtunk egy kis segítséget, aminek köszönhetően hatékonyabban tudják elvégezni a feladatukat.

A rendszeres méregtelenítés azért is nagyon fontos, mert ha túl nagy mennyiségű méreganyag gyülemlik fel a szervezetünkben, amennyivel a májunk és a vesénk már nem bír megbirkózni, felborulhat a szervezetünk egyensúlya, ami kóros tünetek megjelenéséhez vezet, melyekből hosszú távon tartós egészségkárosodás alakulhat ki.

Méregtelenítés doTERRA Zendocrine
Méregtelenítés doTERRA Zendocrine
Mit tehetünk?

Csökkentjük a szervezetünkbe kerülő méreganyagok mennyiségét (adalékmentes élelmiszerek fogyasztása, természetes kozmetikumok használata, tisztított víz fogyasztása, stb).

Vagy segítünk a szervezetünknek méregtelenítésben.

Az ideális persze az, ha lehetőségeinkhez mérten minimálisra redukáljuk a szervezetünkbe jutó méreganyagok mennyiségét és 3-4 havonta méregtelenító kúrát tartunk.

A doTERRA Zendocrine méregtelenítő illóolaj keverék a test természetes képességét támogatja, amely által meg tud szabadulni a nemkívánatos anyagoktól.

A doTERRA Zendocrine méregtelenítő keverék 6 illóolaj keverékéből áll ami támogatja a máj, a vesék, a vastagbél, a tüdő és a bőr egészséges tisztító és szűrő funkcióit. Ezen kívül gyulladáscsökkentő, szélhajtó, gyomorerősítő és emésztésserkentő hatású, valamint segít a szabad gyökök lekötésében.

Belélegezve, belsőleg, helyileg bőrön hígítás nélkül is alkalmazható.

Alkalmazása:

– Az olajat zöldségkapszulába cseppentve reggel-este 3-3 csepp 1 hónapon át kúraszerűen.
– Kis mennyiségben akár mindennap fogyaszthatjuk. Adjunk belőle egy cseppet egy pohár vízhez és így akár minden nap tehetünk valamit méregtelenítő szerveink működéséért.
– Masszírozzuk hasunkba vagy talpunkba- nyugtató masszázsként.
– Súlycsökkenés támogatására fogyasszuk belsőleg vagy masszírozzuk a máj területére.
– Antioxidáns hatásért fogyasszuk belsőleg 1-2 cseppet folyadékban vagy kapszulában.

A keverék elérhető 15 ml-es illóolajként és praktikus lágyzselatin kapszulaként is.

0
    0
    Kosár tartalma
    A webshopban kapható termékek szinte kivétel nélkül, azonnal elérhetőek raktárról.
    A 12 óráig leadott rendelések még aznap feladásra kerülnek!
    This is default text for notification bar